Bevallom én nagyon szeretek mesélni a gyerekeknek. Imádom ,ahogy elképzelik , beleélik magukat egyes szereplők helyébe. Hol királylányok, hol hősök bőrébe bújnak. Átélnek repülést távoli országokba vagy azt, hogy mi vár majd rájuk immár a suliba és az oviba. Móka és kacagás…
A mese mindannyiunk életét befolyásolja így vagy úgy. Fontos azonban különbséget tenni a hallott és a látott mese között. Az előbbinek sokkal nagyobb szerepe van, hiszen általa:
– a gyermek képzelőereje, fantáziája szélesedik
– feldolgozhatja a napközben ért sérelmeit, vagy azokat, amiket nem tud igazán kifejezni, megfogalmazni,
– erőt és bátorságot meríthet belőlük
– megfelelő magatartás formák elsajátítását is segíti
– szorosabbra fűzi a kapcsolatot kettőtök között
– Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetünk erre a csodás elfoglaltságra és ösztönzünk benneteket a közös olvasásra.
Utazással kapcsolatos falmatricáink
Ha nektek is van már ilyen matricátok, akkor telepedjetek köré és induljon az utazás a zsiráfok földjére!
Vidám mesék, versikék
Ha nektek is van már ilyen matricátok, akkor telepedjetek köré és induljon az utazás a zsiráfok földjére!
Összegyűjtöttünk most kimondottan utazással kapcsolatos meséket, verseket, amelyekből csemegézhettek:
1. Szutyejev: Vidám mesék
2. A sün, akit meg lehetett simogatni
3. Szutyejev: Száz vidám kép
4. Vidám ABC
5. Vadadi Adrienn: Leszel a barátom?
Eddigi falmatrica mesék
Minden héten mesélnek matricáink a gyerkőcöknek. Egy-egy figura kiragadásával ösztönzünk benneteket, hogy telepedjetek a falmatricátok elé és induljatok el egy csodálatos utazásra.
Kattints a linkekre és máris ott teremsz…Nézzétek csak mennyi helyen jártunk már:
Mesél a falmatrica #1: Elefántos mesék
Mesél a falmatrica #2: Zsiráfos mesék
Mesél a falmatrica #3: Oroszlános mesék
Mesél a falmatrica #4: Baglyos mesék
Mesél a falmatrica #5: Unikornisos mesék
Mesél a falmatrica #6: Halacskák nyomában
Mesél a falmatrica #7: Macik nyomában
Mesél a falmatrica #8: Ünnepek
Mesél a falmatrica #9 Hercegnők nyomában
Mesél a falmatrica #10: Utazás a világ körül
Mesél a falmatrica #11: Víz alatt
Mesél a falmatrica #12: Betűk, számok világa
Mesél a falmatrica #13: Karnevál
Mesél a falmatrica #14: Mókuskák
Mesél a falmatrica #15: Kutyusok
Mesél a falmatrica #16: Tavasz
Mesél a falmatrica #17 Űrutazás
Mesél a falmatrica #18 Kollázs
Mesél a falmatrica #19 Tűzoltó leszek és katona..
Mesél a falmatrica #20 A lányok, a lányok..
Mesél a falmatrica #21 Nyuszik
Mesél a falmatrica #22 Rókák
Mesél a falmatrica #23 Vonatozás
Mesél a falmatrica #24 Különös lények
Mesél a falmatrica #25 Anyukáknak ajánljuk
Mesél a falmatrica #26 Nagylányok
Mesél a falmatrica #27 Kalandozás
Mesél a falmatrica #28 Úton, útfélen
Ti küldtétek a falmatricáinkról:
[widgetkit id=”54″]